Nemzetiségi hagyományőrző tábor Újteleken

Idén ismét lehetőségünk volt pár emlékezetes napot eltölteni Újteleken az NTP-MKÖ- 16- 0150 pályázatnak köszönhetően. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetségprogram keretében 850 000 forinttal támogatja a tábort és a tanév folyamán megvalósuló tehetséggondozó programokat. Egy nagyon szépen felújított, korszerű, modern létesítmény fogadott minket, amely minden igényt kielégít és tökéletes helyszíne a táboroknak. A „régi idők hagyományai nyomában” című pályázat részeként 2016. augusztus 8-10. között tanulóink megismerkedhettek régi játékokkal, (pl. malom kukoricával, babbal), kézműves foglalkozásokon vehettek részt, ahol pirográffal sváb motívumokat rajzoltak, valamint csuhébabát és csuhévirágot is készítettek. Egy kirándulás a Hajósi Érseki Kastélyba pedig tovább bővítette ismereteiket a sváb kultúráról. Természetesen a jó időnek köszönhetően többször is tettünk biciklitúrát a közeli Szelidi-tóhoz, ahol nagyon jól érezték magukat a gyerekek. A sok kreatív foglalkozáson kívül sportversenyek, sportprogramok (darts, tollas, pingpong, foci…) sakkverseny, filmnézés és közös palacsintasütés is színesítette a programot. Utolsó nap nem maradhatott el a tábortűz és a szalonnasütés, amit zenés, énekes est zárt. Mindannyian jól éreztük magunkat, sok élménnyel gazdagodtunk. Reméljük jövőre ismét jöhetünk ide táborozni. Köszönjük a szülőknek a sok segítséget és a felajánlásokat, Fejes Istvánnak a foglalkozásokon használt fa alapanyagokat.

 

 


logo3as