Napközi Erzsébet tábor



    Az Erzsébet program keretén belül Napközi Erzsébet tábor címmel kiírt táborozási program támogatásával 2018.06.25.–06.29. között 48 gyermek számára napközis tábort szerveztünk.
    Az iskolában és iskolán kívüli helyszíneken számos érdekes program színesítette a tanulók napjait. A programok a következő témakörök köré épültek: művészeti nevelés, környezettudatosság, sport, önismereti és közösségépítés. A gyerekek sport és néptánc foglalkozáson vettek részt, a kézműves foglalkozásokon például álomfogót, hűtőmágnest, pörgődobot, papírsárkányt készítettek. Látogatást tettek helyi könyvtárba mesefoglalkozáson, meglátogatták a Városi Múzeum helytörténeti kiállítását, és bepillantást nyerhettek a Fresh-Fruit TÉSZ-nél folyó munkába. A hét programjai közül nagy érdeklődésnek örvendtek a Vadkerti Hunok és a zenés napindítás Csiszér Lászlóval.  Az utolsó napon Kecskemétre kirándultak, ahol a Planetáriumban, a Leskowsky Hangszergyűjteményben és a Szórakaténusz Játékmúzeumban jártak.  
    A hét nagyon jó hangulatban telt, mindenki sok-sok élménnyel gazdagodott.

    Kísérő pedagógusok: Balla Katalin, Bánné Szakács Katalin, Bencs Gabriella, Molnárné Tátrai Dóra, Szilágyiné Tusori Katalin.

     

    Copyright © 2017 Katolikus Iskola Kecel. Minden jog fenntartva. Created By Okosweblap.hu