Nemzetiségi hagyományőrző tábor 2017.

    A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda német nemzetiségi oktatásban részesülő diákjai részt vettek a nemzeti kulturális örökség megőrzését, a hazai nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó pályázatban (NTP-MKÖ-16), melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatott.
    A pályázat egy 60 órás tehetséggondozó programból és egy 3 napos bentlakásos táborból állt. Ez utóbbival kezdtük, még előző nyáron a ráhangolódást a foglalkozásokra. Ellátogattunk a Hajósi Érseki Kastélyba, ahol a sváb emberek mindennapjaival, öltözködésével ismerkedtünk meg. Itt múzeumpedagógia foglalkozáson is részt vettünk. A táborban, Újteleken is folytattuk a kézművesedést. Készítettünk többek között: kavicsképet, tésztaképet, csuhévirágot- és babát, illetve prográffal különböző sváb motívumokat égettünk fába. A régmúlt idők játékait is felidéztük egy- egy vetélkedő során. Emellett természetesen maradt idő az elmaradhatatlan nyári programokra: fürdés a Szelidi tóban,biciklitúra, tábortűz és éneklés.
    A tehetséggondozó program egész tanévben tovább folytatódott. Minden hónapban különböző foglalkozásokon keresztül nyertek betekintést a hazai nemzetiségi hagyományokba.
    Főbb tevékenységeink: kézműves foglalkozások, hagyományos ételek készítése, ünnepek feldolgozása, néptánc, nyelvészet, régi idők mindennapjainak bemutatása, illetve játékos formában az új ismeretek elmélyítése. Varrtunk könyvjelzőt, kötöttünk patschkert, pirográfoztunk, tanulmányoztuk a sváb nyelvjárást, ellátogattunk a császártöltési tájházba, felelevenítettük a húsvéti hagyományokat, Szent Márton történetét, filmet néztünk a régi iskoláról.
    A gyerekek egyik kedvence a tűzzománc foglalkozás volt, ahol Ferróné Mencsik Rita vezetésével különleges medálokat készítettünk, amit mindenki haza vihetett. Nagy élményt nyújtott a gyerekeknek, köszönjük szépen. Reméljük lesz még lehetőségünk vele dolgozni.
    A másik nagy sikernek örvendő foglakozás a „Schupfnudla” ,az „ Omgriac” és a mézeskalács készítése volt. Ezúton is szeretnénk megköszönni Áman Istvánnak és feleségének, Áman Istvánnénak, valamint Stalter Antalné Magdi néninek, hogy beavattak minket gyermekkoruk kedvelt receptjeibe és segítettek ezek elkészítésében.
    A pályázat zárásaként interaktív kvíz feladatokon keresztül mérhették össze tudásukat.
     
    Copyright © 2017 Katolikus Iskola Kecel. Minden jog fenntartva. Created By Okosweblap.hu